A tökeletes ciabatta

Volt tavaly már egy ilyen poszt, de a képen is látszik, hogy a produktum messze volt az igazitól. Azóta már eltelt egy év és lassan teljesen rászoktunk a bolti ciabattára. Nincs is azzal semmi gond, csak kicsit drága, és el kell érte menni a boltba. Autóval.
Ehhez képest itt ül a Kitchen Aid a pulton, tele a hűtő aszalt paradicsommal és olivával, az erkélyen pedig burjánzik a rozmaring....
Már csak a megfelelő recept hiányzott, amit Limaránál találtam meg.

Nem is fogom itt másolgatni, csak leírom az én gyakorlati tapasztalataimat, amivel tényleg nem lesz 10 percnél több a munka vele, mondhatni mindennapi kenyérré is alakulhat a recept.

A kovászhoz kimérem a lisztet, belecsapok 1/4 tk porélesztőt, és kb 1,5 dl vizet. Egy zárható műanyag edényben hagyom bugyogni egy bő fél napig. Éjszakára hűtöm.
Másnap hozzáadok egy babapohárnyi langyos vizet (mert a cél, hogy ne méricskéljünk) és egy csapot tk porélesztőt. Belekeverek 2 púpos tk Maldon sót (ebből sokkal több kell, mint amit Limara ír, mivel pelyhes állagú és kevésbé sós) és áttöltöm a masszát a robotgép keverőtáljában.
Kanalanként elkezdem adogatni hozzá a lisztet (nem mértem, csak az első sütésnél, de nagyjából pont annyi kell mint amennyi a receptben szerepel), pont annyit, amennyit a víz felvesz.
Azt hiszem ez itt a legkritikusabb pont. Érdemes először belemérni a receptben szereplő mennyiséget, hogy meglássuk mi a kívánt állag. Nekem akkor még túl híg volt, így belekerült még 2 ek, amivel tökéletes lett. Az először folyósnak imponáló masszát legalább 10 percig dagasztja a gép, hogy a benne lévő glutén szerkezete tökéletesen kialakuljon. Ez onnan is látható, hogy a gép karja szálakat húz dagasztás közben a tál fala és a tészta közé... Ezek a szálak fogják a tésztát megtartani kelés közben is, hogy ne terüljön ki piskótaként a tepsi aljában.
Ha ez megvan, duplájára kelesztem.
Kelés után nagyon-nagyon kilisztezett deszkára kaparom át a masszát. Rászórom az olivát, a fűszereket, a paradicsomot, de hagyhatom simán is. Én simán csak háromba hajtottam, újra kelesztettem. A következő körben vágtam négy részre, és óvatosan újra háromba hajtogattam a darabkákat. Itt a lényeg a "könnyű" (ki ne nyomjuk belőle a levegőt!) lisztes kéz, mert különben mindenhova ragadni fog a tészta!
Egy kilisztezett nagy sütőlemezre helyeztem a négy kis ciabattát, egymástól tisztes távolra. Mire bemelegedett a sütő, szinte duplájára keltek.
A sütést Limara szerint végeztem, az eredmény pedig magáért beszél.

Olivaolajba tunkolva, vajjal megkenve, rusztikus levesek mellé, szendvicsnek isteni!