Ma délután nagyon kellemes élményben volt részem, összejöttünk a
Segítsütis kollektívával egy kis tereferére. Remek dolog volt összefutni az ismerősökkel és személyesen találkozni azokkal, akiket eddig csak a blogukon keresztül "ismertem".
Még egyszer köszönöm
Nemisbékának, hogy részt vehettem ebben a nemes akcióban és a többieknek is a profi közreműködést!
És akkor lerónám a tartozásom a kedves
"nyerteseim" felé, akik nélkül az egész nem jöhetett volna létre...
S hogy is zajlott az átadás?
Az kérem úgy kezdődött, hogy két nappal az első találka előtt összedobtam két adagot, ami
Lívia részére készült (a ráhagyás meg maradt itthonra kóstolónak). Egy éjszakát állt a massza a hűtőben, majd másnap munkához láttunk Fannival.
Akkor jött az első "pofaleszakadás": a kekszek sütés közben szétszakadtak-berepedeztek, olyan látványt nyújtva, mint a kiszáradt Hortobágy augusztus közepén... (debreceni lévén, volt alkalmam jó párszor ilyet látni)
Hívtam is Líviát, hogy csúfos a kudarc, nem tudom, mit csináljak, lehet hogy megy az egész a kukába... Ő persze megértő volt, és abban egyeztünk meg, hogy még telefonálok később.
Közben járt az agyam, hol szúrhattam el, de csak a hűtésben tértem el az előző recepttől.
Így jobban odatettem magam a formázásban, átgyúrtam a tésztát és a dolog újra működni kezdett (so-so). A sós karamell hálistennek elronthatatlannak bizonyult, a csokicirmozásban pedig még a férjem is segített (az én lelkiállapotom ekkor már nem volt alkalmas az ilyesmire) - így este 10-kor felhívtam Líviát, hogy ha szereti a "randa, de finom" sütiket, akkor találkozzunk csak.
Találkoztunk.
Ekkor jött a második "pofaleszakadás". Azt sejtettem, hogy egy kedves, okos, érzékeny és ínyenc emberrel fogok megismerkedni, de azt nem, hogy még ajándékot is kapok! Főleg miután jól felkészítettem, hogy a sütik kivitele hagy némi kívánnivalót maga után, sajnos nem lettek olyan szépek, mint az első adag, amiről a kép készült.
Mint kiderült, Lívia annyit tud a csokoládékról, hogy kezdtem mellette kicsi ponttá zsugorodni, és úgy érezni, hogy kettőnk közül inkább neki kellene klaviatúrát ragadni és hetente párszor élménybeszámolni, mesélni... egyszóval inspiráló volt őt hallgatni.
S hogy az inspiráció még nyomatékosabb legyen, kaptam tőle kb 1 kg Valhrona (különböző típusúakat) csokoládét és még egyéb finomságokat (ostyapelyheket és peanut butter chipseket (stílusosan)).
Le is fényképeztem őket, azon melegében.
Annyira meghatódtam és elbizonytalanodtam, mit is csináljak belőlük, hogy be kell vallanom, a mai napig nem kezdtem a csokival semmit - azon kívül, hogy időnként végigkóstolom, igyekszem feltérképezni a különbségeket és ízeket... higgyétek el, ez is elég jó móka.
De hogyha összeszedtem a bátorságom, mindenképpen Pierre Hermé receptben végzik, az biztos.
Líviával egyébként azóta még egyszer találkoztunk egy "spontán", Culinárisban elköltöttt ebéd keretén belül, amikor is megkapta a füzeteket. Megint órákat beszélgettünk, megint kaptam csokoládé "házifeladatot" (most Amadeit és csokiba mártott kandírozott citromot), és megbeszéltük hogy megyünk "főzni" együtt...
Persze csak ha lesz a kapuban egy "csokidetektor", ami biztosítja hogy nem lapul egy újabb zavarbaejtő csomag Lívia táskájában...
:-D
A Beforenak és Nagygombócosnak szánt adaggal már óvatos voltam, nem került a hűtőbe. A ráhagyás kedvéért itt is háromszoros mennyiség készült (a kollegáim nagy-nagy örömére).
Before nagyon aranyosan felajánlotta, hogy beugrik az Uzsoki utcába a sütikért, mert épp arra lesz dolga. Én arra számítottam, hogy a déli órákban nem lesz nagy nyüzsgés, lesz időnk egy kávéra, de az élet (és az állandóan érkező mentők) kicsit másképp hozták.
Azért annyi időnk volt, hogy pár percet beszélgessünk. Az egyből kiderült, hogy Before is a fanatikusok táborába tartozik, amikor megmutatta mivel lepi majd meg az anyukáját jövő télen, a szülinapján. Egy Gourmet magazin volt, abból az évből, amikor az anyukája született. Nem kis élmény volt átfutni a tökéletes állapotú újságot, ami tele volt szupi receptekkel és hihetetlen hangulatot árasztott.
Arra vonatkozólag is kaptam tippeket, hogy Barcelonában miket és kiket ajánl a Bűvös szakács, sőt később még telefonos segítséget is nyújtott az egyik csokizó megtalálásában.
De erről később.
Nagygombócossal sajnos nem sikerült személyesen találkozni az elutazásunk elől, így gavallérosan felajánlotta, hogy küdjem csak be a szállítmányt a munkahelyére egy futárral.
Neki is nagyon ízlett a "nyeremény", s további adományt is küldött a Leának a füzetvásárlás címén.
A füzeteket személyesen szeretném neki átadni, egyrészt hogy megköszönjem nem mindennapi felajánlását és hogy kicsit megismerhessem.
Mit is írhatnék zárásul?
Köszönöm Nektek!
