2010. január 10., vasárnap

Rozmaringos piskóta kecskesajttal, mézes tokajis redukcióval

Karácsonykor ez a nem túl édes desszert lett a kedvencünk, amit a Zila tortaformával készítettem. Az első próbálkozásom a tortaformával csúfos kudarcba fulladt. Másodjára viszont - amikor kizárólag a saját érzéseimre hagyatkoztam az arányokat illetően - született ez a remek darab. Engedjétek meg, hogy ezzel kívánjak Boldog Új Évet nektek is!


Hozzávalók:
Az öntethez:
150 ml gesztenyeméz
150 ml tokaji vagy egyéb fehérbor ízlés szerint
1,5 ek friss rozmaringlevél aprítva
2 tk citromlé

A mézet és a bort összekevertem, felforraltam és kb. 5 percig gyöngyöztetve forraltam Miután levettem a tűzről beleszórtam a rozmaringot és állni hagytam pár órát. Kis üvegbe szűrtem, citromlével ízesítettem (opcionális).

A piskótához:
4 egész tojás
160 g demerara nádcukor
1 tk vaníliakivonat
225 g liszt
1 tk sütőpor
2 ek extra szűz olívaolaj
egy csipet só
1,5 ek apróra vágott friss rozmaringlevél

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
A tojásokat habosra kavartam a sóval a robotgéppel, majd hozzáadtam a cukrot és hagytam, hogy a legmagasabb fordulaton habbá verje a Kitchen Aid. Ez legalább 10 perces művelet volt, amíg kimértem és előkészítettem a többi hozzávalót is.
Mikor a tojásból gyönyörű hab lett, óvatosan hozzáadtam a lisztet, sütőport, vaníliát, rozmaringot, majd legvégül az olívaolajat (isteni aromát ad a tésztának).
A Zila tortaformát egy tepsire tettem, lefújtam a leválasztó spray-vel, majd beleöntöttem a masszát.
Addig sütöttem, míg mindenütt aranyszínű lett. A tésztát rácson hagytam kihűlni.
Kecskesajtos töltelék:
300 g friss krémes kecskesajt
1 ek vágott rozmaringlevél
1 tk só
egy ek. gesztenyeméz

opcionális:
néhány ek. pirított, vágott mogyoró
egy ek. Calvados

A töltelék hozzávalóit összekavartam. Mivel sok minden múlik a sajt állagán, ha szükséges egy-két kanál tejföllel, vagy tejszínnel lehet lágyítani. Ha túl folyós lenne a végeredmény, akkor pedig kanalazzuk egy muszlinkendőbe, amit egy nagy szűrőbe állítunk és hagyjuk lecsöpögni.
Én a SPAR-ban vettem francia kecskesajtot, annak pont tökéletes volt az állaga.
A krémet nyomózsákba szedtem és megtöltöttem a kis kockákat. Megszórtam pirított mogyoróval, és friss rozmaringlevéllel díszítettem.
Az öntet nagyon jól áll ennek a süteménynek, nem érdemes vele spórolni!

Változat: Ha valaki szereti a mazsolát, akkor tehet mindegyik lyuk aljába egy kis tokajiba áztatott mazsolát is.

5 megjegyzés:

lúdanyó írta...

Hát ez nem semmi! :)

Gabojsza írta...

Hát ez tényleg nem semmi! :-)
BÚÉK Nektek is!

Ízbolygó írta...

Boldog Új Esztendőt!
Szép lett!

Névtelen írta...

Millie,
Szerintem is nagyon szép és biztosan nagyon finom volt.
Mik a tapasztalataid a formával? Miért nem sikerült az első próbálkozásod?
Lívia

Cukroskata írta...

Csatlakozom Gabojszához, ez nem semmi :-)