Az új év kezdetén...

...nem lenne szép, ha nem is köszönnék be ide. Boldog Új Évet kedves látogatók!
Mint azt észrevehettétek, 2010 annyira lemerítette az akkumulátoraimat, hogy decemberben bejegyzés sem született. Ha jobban visszagondolok, új étel se nagyon, de ez hálistennek senkit sem zavart túlságosan. Az ünnepek csendben, stresszmentesen teltek, nem az volt a lényeg, hogy mit csináltunk, ettünk, ittunk, hanem, hogy együtt...
Annyira sikerült begubózni, hogy az is komolyan megfordult a fejemben, hogy bezárom a blogot, az adókészüléket pedig vevő-re állítom. Aztán az oldalpanelen megláttam, hogy hamarosan 200 rendszeres olvasóm lesz és kicsit módosítottam a terven, marad a blog.
Nem hiszem, hogy a terhesség harmadik trimeszterében megtáltosodnék, és a pihenés helyett a fakanalat választanám, de ha mégis, akkor tájékoztatlak benneteket. Sokkal inkább valószínű, hogy többet írok majd könyvekről, kötésről, az életünkről (már ami publikus). 

Ennyi mára, a tűzoltónak szánt bejegyzést pedig illusztrálja a világ (számomra) leghelyesebb tűzoltója:

Lutea

Kész lett végre a Lutea sálam - életem első kötött csipkéje.

Anyaga: Zegna Baruffa "Cashwool" genciána színben
Súlya: 48 g
Mértei: 143 cm x 84 cm
Készült 2010.05.21 és 2010.08.10 között.

Egy hétvége képekben

A múlt hetem fantasztikusan jól telt, először Szegeden töltöttem 3 igen pihentető wellness napot, majd csatlakoztam Zazálea kötögetős csapatához Tihanyban... 8+4 nő, 40-50 kötőtű, több kiló fonal, két kocsideréknyi kaja, pia és sok-sok kacagás, vihogás, pletykálás...merthogy mi tényleg mindenbe belekötöttünk!

Lelkesedésünk oly ragadós volt, hogy a végén már a bogarak is a kötésmintákat silabizálták...

Alkotásaink láttán pedig szó szerint kibújtak a bőrükből...

Köszönöm ezt a remek hétvégét Nektek!

Taste of London

Avagy Millie újra repül...ezúttal Londonba.Ugyanis csütörtökön kezdődik a híres Taste of London, ahonnan senki nem hiányozhat az angliai sztárséfek közül. Kb 30 étterem vonul ki (pl Gordon Ramsay Maze étterme, de ott lesz Giorgio Locatelli és Heston Blumenthal is) és kínálja kóstolóit, lehet pezsgőkészítést tanulni és vááááásárolni.
A program szoros lesz, egy belépő csupán egy, négyórás szeánszra érvényes, pedig látnivaló lesz bőven...
Azt tervezzük csütörtök este benevezünka vacsora szeánszra, és ha nagyon bejön a dolog (avagy nem lesz rettenetes a tömeg) a szombatit is megkockáztatjuk. Vagy nem.
Fényképezőt viszek, vettem egy extra (32 kg-ra szóló) poggyászjegyet és gumis derekú nadrágokat (ez utóbbi csak vicc!).
Aki nem jöhet, de szívesen megkóstolna néhány fogást, itt találja a recepteket.

Elég jól hangzik, nem?
És most jön a számomra legmeghatóbb része: az egészre az egyik olvasóm hívta fel a figyelmem, aki jelenleg történetesen Londonban dolgozik. Az ő lakását kapjuk "kölcsön" erre a négy napra... bár még nem tudom, milyen módon fogom törleszteni ezt az igazán nagylelkű felajánlást!
Köszönöm Iza!

Az utánpótlás

Akármikor kérdezem Danit, mi volt a kaja az oviban, a válasz mindig az, hogy nem tudom. Még akkor is, ha épp az utolsó falatot nyeli le éppen az uzsonnájából.
Dobtam is egy nagy hátast, mikor egyik szombati múzeumos program után asszondja a Kapitány: menjünk Wang mesterhez ebédelni, rákszirmot akarok enni!
Márciusban voltunk ott együtt, azóta egyszer sem beszéltünk róla, fogalmam sincs, hogy ugrott be neki a dolog, de én annyira megörültem ennek, hogy egyből a Gizella út felé vettük az irányt.
:-DA másik dolog ami az elmúlt hónapban nagyon megvidámított, hogy a fiatalúr azzal jött haza, hogy szeretne kenyeret dagasztani. Mostanában (hála a pásztói kenyérlisztnek) nagyrészt magunknak sütjük a kenyeret, főleg ha bagettre, pitára vagy ciabattára fájdul meg a fogunk.
A dagasztást a biztonság kedvéért még a gépre bíztam, de Dani is dolgozott rajta egy kicsit. Készült neki belőle "gyerekkenyér".

Millie műrepül

Vannak napok, amikor nekem is tele lesz a hócipőm az élet apró szivatásaival, mint például amikor az étkező csillár felfúrása közben az ember vizet talál a plafonban (társasház, 2. emeletén). Ilyenkor jönnek legjobban azok az élmények, melyek mint egy kontroll-alt-del fröccs újraindítják az ember hardverét, és mindent teljesen új inerciahelyzetbe rendeznek.
Múlt vasárnap ilyen élményben volt részem, mikor negyedórára beülhettem Vári Gyula JAK 52-esébe és kipróbálhattam a műrepülés érzését.
Sajnos a zsebkamerás felvétel nem adja vissza az élményt, de legalább nekünk maradt némi emlékünk erről a fantasztikus repülésről.
Köszönöm Vári Gyulának az ÉLMÉNYT, F. Jánosnak a szervezést, és Bálint barátunknak a vágást.
A férjemnek meg a türelmet. Hozzám.

Minden lébe kell egy kanál...

Ma délelőtt miközben a Bosnyákon intéztem a hétvégi nagybevásárlást, megakadt a szemem ezen a kiskanálon. Az őt áruló cigányasszony amolyan Bosnyák piaci ikon; minden nap kinn ül, szinte mindig vannak remek dolgok is a kacatjai között és mindig tuti nyerő a sales-es dumája.

A mai olyan nyerő volt, hogy magammal hoztam ezt a tűzzománcbetétes leningrádi kis teáskanalat (bele van gravírozva hátul), pedig nem vagyok afelől meggyőződve, hogy tényleg ezüst, bár két fémjel is van benne.
Nekem így is tetszik...Szerintetek hol lehetne "lekádereztetni" a kanalam?

Macaronmánia

Az egész úgy kezdődött, hogy elhatároztuk, megtanulunk macaront sütni. Piszke vette is a fáradtságot és beavatott a nagy rejtélybe, Niki pedig biztosította a konyhát. Még akkor is remek lett volna a buli, ha egyáltalán nem sikerülnek a makik, de azok bizony mind remekül tudták a dolgukat, szép kis lábakat növesztgettek és nem repedtek szét. A bizonyság erre itt látható.

Azt hiszem, soha nem folytattam volna a kísérletezést, ha nem kapok egy kiló mandulalisztet a következő héten Líviától. Innentől a kocka el is lett vetve...
Hogy a léc kellően magas legyen, nekiálltam csokoládés macaront sütni (állítólag ez a legnehezebb) Aran receptje alapján. A masszát túlkevertem, kis lapos tallérok maradtak a sütés után a lemezen (azért elfogyott).
Ekkor elolvastam Pierre Hermé leírásást, majd David Lebovitzét is arról, hogyan sütött egy délután 7 tepsi macaront, hogy rájöjjön a titok nyitjára. Amúgy is kedvelem a pasi receptjeit, úgy döntöttem követem a leírását, csak egy kicsit változtattam az arányokon, lévén nekem nem friss, hanem egy-két napos fehérjéim voltak készenlétben.

Az eredmény minden várakozást felülmúlt, rögtön körbe is küldtem a baráti körnek ezt a fényképet.
Persze teszteltem a Piszkétől tanultakat is, kevertem egy zöld teás adagot is, melynek egyik fele remekül, a másik viszont tragikusan sikerült...
Ekkor már nagyon evett a fene, így újra kavartam egy csokis masszát friss tojásfehérjéből, maximálisan követve Chez David leírását: az eredmény egy tepsi kissé repedezett csokis puszedli, talpak nélkül.

Szóval itt állok vegyes tapasztalatokkal. Érzem, hogy nem sok választ el a titok nyitjától, de egyelőre felfüggesztettem a kísérletezést, amíg meg nem érkezik a szakirodalom :-D

Segítsüti 2010

Mint azt már több helyütt is olvashatjátok, idén is újra indul a Segítsüti!!!
A részleteket és a szavazás menetének leírását itt találhatjátok!

Ne feledjetek március 30-ig regisztrálni!

Zila tortaforma pályázat - A "finis" és a nyertes lemon curd

Nem vagyok az az izgulós fajta, de pénteken elég felpörgetett állapotba kerültem. Először is sütöttem két tepsi macaront. Az egyik tepsi tökéletes lett, a másik katasztrófa. Ne kérdezzétek miért, ha tudnám, már posztoltam volna. De nem adom fel a gyakorlást! :-D
Ezek után nekiláttam a pályaműnek. Tökéletes tésztát kavartam, amit sikerült is egyben kivenni a formából. (hurrá!) Úgy döntöttem, nem kísértem tovább a sorsom.
Még próbaképpen összedobtam egy csokis macaront is, pont úgy, ahogy a múlt héten (mert azok csodásak lettek), de puszedlikké váltak a sütőben...
Ekkor beláttam, jobb ha egy kicsit dolgozok, hogy lehűljenek az agytekervényeim és fordítottam pár oldalt szakszöveget...
Majd nekiláttam a végleges lemon curdnek. Egész héten ezen járt az agyam, elpancsoltam vagy 20 tojást, vettem új szűrőket, hogy végül megszülessen a számomra tökéletes, gyorsan kivitelezhető curd.
Külön megelégedésemre szolgált, hogy Pataki úr ki is emelte az eredményhirdetés során. :-D
Persze attól, hogy nagyon finom és fényes, még mindig nem lehetett olyan szépen díszíteni, mint a habos tortákat, a mentalevélke opció pedig már túl későn jutott eszembe...Szóval péntek este úgy feküdtem le, hogy holnap elmegyek "letudni" a versenyt, a pályamű pedig max egy kategóriában esélyes: ronda, de finom.
Csak másnap reggel döbbentem rá, hogy még ezt is alul lehet múlni, mikor észrevettem, hogy a takarófólia beleragadt a curdbe és a szép fényes felszíneket tönkretette.
Már ott voltam, hogy letépem a hajam, mikor mentő ötletként elkezdtem inkább restaurálni a sütit a maradék curddel... a fényképeken látni, mennyire sikerült. Én olyan állapotban voltam, hogy még a gépem is otthon hagytam.
Nagyon kedvesen fogadtak a Zila kávéházban bennünket, Zila László mestercukrász érdekes szakmai tréninget is tartott a formával kapcsolatban, és megkóstolhattuk a finom tortákat is. Nagyon jó volt újra találkozni Max-szel, megismerni Maimonit és Nikit is.
Sajnos kommunikációs lehetőségeimet eléggé bekorlátozta Danikapitány, aki mindenáron a figyelem központjában szeretett volna tündökölni, és nem igazán értette kit ünneplünk ennyi tortával.
A kóstolás után sor került az eredményhirdetésre, ahol a II. helyezést értem el. Nem tudom leírni a döbbenetet, amit éreztem. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a bátorítást, a családomnak a kitartást (tudom, sokszor nehéz velem) és Líviának, hogy velünk tartott.

Szeretnék gratulálni a másik öt döntős "kollegának" is, fantasztikusan finom süteményeket alkottatok!
Sokat tanultam az alapanyaghasználatot illetően, például hogy milyen finom lehet teljes kiőrlésű lisztből is a sütemény, a sült réteslapokat hogyan lehet újratölteni, a prószatortáról nem is beszélve. A kakukkfű eddig is az egyik kedvenc fűszerem volt, de tegnap egy kertészetben még 3 különbözőfajtát vettem, hogy legyen mivel dolgozni a nyáron.

Még egyszer köszönöm a Zila Kávéháznak a lehetőséget, megtiszteltetés volt részt venni a pályázaton!

Végezetül pedig a nyertes, "tízperces" lemon curd, ami bekerült a spirálos füzetembe is!

Egy nyeles lábasban összemérem a következőket:
4 egész tojás
4 tojás sárgája
150 g cukor
150 g vaj
250 ml citromlé

Egy tál felé kikészítem a nagyméretű, nagyon sűrű szövésű szűrőmet (direkt erre vettem a héten) és elsütöm a rajtpisztolyt.
Habverővel folyamatosan kavarva közepes lángon melegíteni kezdem a keveréket, közben nagyjából egyneművé is válik a massza. Ahogy a vaj teljesen felolvadt érdemes nagyon figyelni. Az addig tojássárgája színű egyveleg elkezd sűrűsödni és kivilágosodik. Ahogy kavarás közben tartani kezdi a formáját (neadjisten egy-két kis tojásfehérjecseppet látunk kifehéredni a masszán belül) kész is van. Ekkor beleborítom az előkészített szűrőbe és egy habkártya segítségével átpasszírozom.
Az eredmény: Fényes, finom, sima citromkrém, ami hűtőben 2-3 hétig is eltartható.
Lehet vacakolni vele gőz fölött is, meg kis lángon főzve, de a végső ízt egyik sem befolyásolja. Nekem nagy könnyebbség, ha valahol időt tudok spórolni, így nagyon örülök ennek a gyors verziónak.

Könyvajánló

Vagy lehetne az is a poszt címe, hogy Pierre Hermé menjen haza.... :-D
A történet ott kezdődött, hogy még decemberben vettem egy fantasztikus tortáskönyvet, melyből már több dolog is készült, többek között ez a háromtejes torta. A szerzője Rose Levy Beranbaum, aki már korábban világhírűvé vált a Cake Bible és a Bread Bible című könyve kapcsán. 20 évvel a Cake Bible után kiadta a Rose's heavenly cakes-et, ami a legfantasztikusabb tortáskönyv, ami valaha a kezembe került. A receptek nem tipikusan a 30 perc alatt összedobható zseniálprimitív torták, hanem részletesen leírt és körbemagyarázott műalkotások (kb. 6 oldal egy recept!), melyekben a hozzávalók nemcsak pohárban, hanem grammban is meg vannak adva (pedig amerikai könyv). Mivel az író magyar származású, olyan kifejezésekkel is találkozunk a könyvben, mint a "lekvár" és a "Jancsi torta"!
A könyv nemcsak azért nagyszerű, mert tele van jobbnál, jobb receptekkel, hanem mert mindent alaposan megmagyaráz, így számos cukrásztechnikát meg lehet tanulni, melyek a jövőben kreatívan használhatók. Megmagyarázza, hogy miért kell szobahőmérsékletű tojásokat használni, mire jó a borkősav, hogyan készítsünk tökéletes tojáshabot olasz módra (cukorsziruppal) vagy hány fokon verjük habbá a ganache-t?
Nem állítom, hogy kezdő háziasszonyoknak való, de ha valakit komolyabb mélységekben is érdekel a cukrászat, ki ne hagyja!!!
Én személy szerint már bejelöltem magamnak ezt a könyvét is a kívánságlistámon.

Hamarosan jönnek a receptek!

Advent I., a "díszítés"

Ez az év is gyorsan elröppent! Kicsit fura belegondolni, hogy szinte most lett vége a nyárnak, és már a Karácsonyra készülődünk. Igen, többes számban! Mert hogy idén már Danikapitány is részt vesz a készülődésben a maga gyermeki lelkesedésével és 2 egész és 3/4 évével. Minden nap alaposan kitárgyaljuk a Mikulás szokásait, a fenyőfadíszítést és hogy vajon mit fog hozni az "angyalka". Kapott egy kis gyúródeszkát nyújtófával, amin esténként "süteményt" szaggat a gyurmából, és ezenkívül mindig mindenben részt akar venni, ami a konyhában és azon kívül zajlik.
Például a "díszítésben":A koszorúalapot a piacon vettem, állítólag "dán" fenyő van rá rögzítve, ami nem hullajtja a leveleit. Az aranyozott gyertyákba egy virágboltban botlottam. Ehhez már csak egy zacskó "termést" vettem, a többi hozzávalót az itthoni "adventi dobozból" guberáltam. A gyertyák felhelyezése után ragasztópisztollyal és dróttal rögzítettem a díszeket és egyéb elemeket, amit Dani adogatott egyesével a kezembe. A dolgot nem bonyolítottuk túl, a végeredmény ilyen lett:A konyhában sem tétlenkedtünk, elkészült az első adag biscotti. Maradtam a GoodFood receptjénél, de karácsonyi fűszerkeverék helyett kizárólag vaníliát tettünk bele, és a mandulát pedig a saját mogyorónk helyettesítette.
A tesztközönség ezen változtatásokat olyan lelkesen üdvözölte, hogy hamarosan készülhet a következő adag.
Teszteltünk még néhány köretet a hétvégén, így a következő posztokban számíthattok gránátalmás kuszkuszra, és a világ legjobb steak burgonyájáról is muszáj megemlékeznünk.
Tartozom egy répatorta recepttel és megmutatom azt a karácsonyi gyümölcstortát is, amit fondanttal vontam be Cserke módszerét követve.
És amivel legszívesebben kezdtem volna a posztot, de dicsekedni nem illik, hogy IGEN, kaptam egy Le Creuset edényt!!! Anélkül, hogy a beszerzés részleteivel fárasztanálak benneteket, itt szeretnék még egyszer hálás köszönetet mondani Izának, aki nélkül ez nem sikerülhetett volna! Bár a terv az volt , hogy burgundi marhatokánnyal avatom fel Őnagyságát (28cm, de nem bírtam magammal, úgyhogy a hétvégén ebben főtt meg a vörösboros szilvaleves, a gyümölcstorta mix (igen, azt is főzni kellett), majd Gordon Ramsay zseniális párolt lilakáposztája, amit a libasült mellé ettünk.
De ami késik, nem múlik: a marhahús már a hűtőben várja a sorát! :-D

Le Creuset

Aki egy kicsit is ismer, tudja mennyire odavagyok a jó és tartós dolgokért. Most éppen Le Creuset lázban égek, nagyon szeretném a következő burgundi marhatokányom egy ilyen csinos darabban elkészíteni. Méretben még hezitálok a 24 cm-es és a 26 cm-es között, de a színben már legalább biztos vagyok.
Már csak a beszerzésben kérek egy kis segítséget. Szerintetek hol érdemes venni?
Aki pedig birtokol ilyesmit, kérem írja meg a tapasztalatait!
Köszönöm!

Madonna

A héten nagy öröm ért: kaptam két jegyet a Madonna koncertre. Eddig eszem ágában sem volt ekkora tömeg közelébe merészkedni, most mégis ott fogok csápolni én is.
Már alig várom!!!!!
Update: A koncert fantasztikusan látványos volt, én külön hálás voltam az Evita betétdalért (You must love me). Tudom, hogy jó magyar szokás fikázni mindent és mindenkit, de én hálás voltam, hogy itt lehettem, soha nem hallott verzióban hallhattam meg néhány régi kedvencemet és a világ legprofibb showját láthattam. Így utólag még a kétórás várakozás is belefért, és az eső (azaz a bőrig ázás) sem zavart egy cseppet sem.
Lehet, hogy ezért ilyen pozitív az élmény, mert ajándékjegyek révén nem készített az agyam automatikusan költségvetést (adok/kapok), de tényleg kár lett volna kihagyni!

Ötödik

Gabi és Cserke is kíváncsi volt, mit olvasok mostanában.
Be kell vallanom, az idén kevesebb időm jutott erre, mint tavaly, de így is sikerült pár jó könyvre szert tenni. Az itt szereplő három könyvet olvasom/olvastam legutóbb.

Amivel kezdeni szeretném, annak nincs 161. oldala, és már el is olvastam. De annyira tetszett, és oly sokat tanultam belőle, hogy muszáj kiemelnem.

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Egy 14 éves autista kisfiú története, aki egy éjjel megtalálja szomszédjuk vasvillával leszúrt kutyáját, és elhatározza kideríti, ki a tettes. A nyomozást pedig megírja könyvben.
S mint az lenni szokott, minden jóval bonyolultabbá válik, és sokkal több dolog derül ki, nemcsak a kutyusra vonatkozóan. A végére nemcsak a főszereplők élete változik meg alapjaiban, hanem talán az olvasók hozzáállása a autizmushoz, autista gyerekekhez.

Az év legtanulságosabb olvasmánya volt, csak ajánlani tudom.

S egy random mondat:
"Jeavons doktor úr, az iskolai pszichológus egyszer megkérdezte tőlem, miért van az, hogy ha négy piros autót látok egymás után, akkor az Jó Nap, ha három piros autót, az Elég Jó Nap, ha öt piros autót, az pedig Szuper Jó Nap."

Csernus: Ki nevel a végén?
Ez kevésbé bosszantó mint a többi könyve, talán mert többen is írták, nem csak a doki. De akkor is lábrángást kapok időnként a benne szereplő drog-addikt gyerek anyukájától.
Több szót nem is érdemel, ettől sokkal jobb és igényesebb stílusban megírt könyvek is vannak a témában.

Marsha Mehran: Promegranate Soup
Nem haladok vele. Sokan ajánlották, alapvetően szeretem a műfajt, de ehhez képest egy baklava könnyű kis frissítő.
Ha minden második jelzőt kihúznám, akkor is sok lenne. :-D
De akkor is be fogom fejezni!

Az élet apró örömei: a reggeli

Újabb adag munkát zúdítottam a nyakamba, de azért a reggeli bolondozásra így is jut idő. Ilyen társaságban a leghétköznapibb ementáli sajt is fenséges reggelivé avanzsál. Dani főleg a "lyukacskákért" van oda, mert "oda szokott bújni a nyuszi".
Ha Ő mondja....

Segítsüti átadások

Ma délután nagyon kellemes élményben volt részem, összejöttünk a Segítsütis kollektívával egy kis tereferére. Remek dolog volt összefutni az ismerősökkel és személyesen találkozni azokkal, akiket eddig csak a blogukon keresztül "ismertem".
Még egyszer köszönöm Nemisbékának, hogy részt vehettem ebben a nemes akcióban és a többieknek is a profi közreműködést!

És akkor lerónám a tartozásom a kedves "nyerteseim" felé, akik nélkül az egész nem jöhetett volna létre...
S hogy is zajlott az átadás?
Az kérem úgy kezdődött, hogy két nappal az első találka előtt összedobtam két adagot, ami Lívia részére készült (a ráhagyás meg maradt itthonra kóstolónak). Egy éjszakát állt a massza a hűtőben, majd másnap munkához láttunk Fannival.
Akkor jött az első "pofaleszakadás": a kekszek sütés közben szétszakadtak-berepedeztek, olyan látványt nyújtva, mint a kiszáradt Hortobágy augusztus közepén... (debreceni lévén, volt alkalmam jó párszor ilyet látni)
Hívtam is Líviát, hogy csúfos a kudarc, nem tudom, mit csináljak, lehet hogy megy az egész a kukába... Ő persze megértő volt, és abban egyeztünk meg, hogy még telefonálok később.
Közben járt az agyam, hol szúrhattam el, de csak a hűtésben tértem el az előző recepttől.
Így jobban odatettem magam a formázásban, átgyúrtam a tésztát és a dolog újra működni kezdett (so-so). A sós karamell hálistennek elronthatatlannak bizonyult, a csokicirmozásban pedig még a férjem is segített (az én lelkiállapotom ekkor már nem volt alkalmas az ilyesmire) - így este 10-kor felhívtam Líviát, hogy ha szereti a "randa, de finom" sütiket, akkor találkozzunk csak.
Találkoztunk.
Ekkor jött a második "pofaleszakadás". Azt sejtettem, hogy egy kedves, okos, érzékeny és ínyenc emberrel fogok megismerkedni, de azt nem, hogy még ajándékot is kapok! Főleg miután jól felkészítettem, hogy a sütik kivitele hagy némi kívánnivalót maga után, sajnos nem lettek olyan szépek, mint az első adag, amiről a kép készült.
Mint kiderült, Lívia annyit tud a csokoládékról, hogy kezdtem mellette kicsi ponttá zsugorodni, és úgy érezni, hogy kettőnk közül inkább neki kellene klaviatúrát ragadni és hetente párszor élménybeszámolni, mesélni... egyszóval inspiráló volt őt hallgatni.
S hogy az inspiráció még nyomatékosabb legyen, kaptam tőle kb 1 kg Valhrona (különböző típusúakat) csokoládét és még egyéb finomságokat (ostyapelyheket és peanut butter chipseket (stílusosan)).
Le is fényképeztem őket, azon melegében.
Annyira meghatódtam és elbizonytalanodtam, mit is csináljak belőlük, hogy be kell vallanom, a mai napig nem kezdtem a csokival semmit - azon kívül, hogy időnként végigkóstolom, igyekszem feltérképezni a különbségeket és ízeket... higgyétek el, ez is elég jó móka.
De hogyha összeszedtem a bátorságom, mindenképpen Pierre Hermé receptben végzik, az biztos.
Líviával egyébként azóta még egyszer találkoztunk egy "spontán", Culinárisban elköltöttt ebéd keretén belül, amikor is megkapta a füzeteket. Megint órákat beszélgettünk, megint kaptam csokoládé "házifeladatot" (most Amadeit és csokiba mártott kandírozott citromot), és megbeszéltük hogy megyünk "főzni" együtt...
Persze csak ha lesz a kapuban egy "csokidetektor", ami biztosítja hogy nem lapul egy újabb zavarbaejtő csomag Lívia táskájában...
:-D

A Beforenak és Nagygombócosnak szánt adaggal már óvatos voltam, nem került a hűtőbe. A ráhagyás kedvéért itt is háromszoros mennyiség készült (a kollegáim nagy-nagy örömére).
Before nagyon aranyosan felajánlotta, hogy beugrik az Uzsoki utcába a sütikért, mert épp arra lesz dolga. Én arra számítottam, hogy a déli órákban nem lesz nagy nyüzsgés, lesz időnk egy kávéra, de az élet (és az állandóan érkező mentők) kicsit másképp hozták.
Azért annyi időnk volt, hogy pár percet beszélgessünk. Az egyből kiderült, hogy Before is a fanatikusok táborába tartozik, amikor megmutatta mivel lepi majd meg az anyukáját jövő télen, a szülinapján. Egy Gourmet magazin volt, abból az évből, amikor az anyukája született. Nem kis élmény volt átfutni a tökéletes állapotú újságot, ami tele volt szupi receptekkel és hihetetlen hangulatot árasztott.
Arra vonatkozólag is kaptam tippeket, hogy Barcelonában miket és kiket ajánl a Bűvös szakács, sőt később még telefonos segítséget is nyújtott az egyik csokizó megtalálásában.
De erről később.

Nagygombócossal sajnos nem sikerült személyesen találkozni az elutazásunk elől, így gavallérosan felajánlotta, hogy küdjem csak be a szállítmányt a munkahelyére egy futárral.
Neki is nagyon ízlett a "nyeremény", s további adományt is küldött a Leának a füzetvásárlás címén.
A füzeteket személyesen szeretném neki átadni, egyrészt hogy megköszönjem nem mindennapi felajánlását és hogy kicsit megismerhessem.

Mit is írhatnék zárásul?
Köszönöm Nektek!

Volt egy lakásom Barcelonában...

Csak hat napig ugyan, de az fantasztikus volt. S hogy miért nem szállodába mentünk? Azért, mert kicsit unom már az egyenhotelek zsúfoltságát, a tülekedéseket a svédasztalok körül és a vékony falakat. Most valami másra vágytunk...valami eredetibbre.
Időnként dolgozom egy spanyol cégnek, egy ott dolgozó barcelonai kolléganő ajánlotta EZT az ügynökséget, mint megbízható, korrekt szállást - nem csak Barcelonában.
Tökéletes választásnak bizonyult! Nemcsak tiszta és jól felszerelt (a konyhában a botmixertől az elektromos citromfacsaróig minden volt! Akár főzhettem is volna...) kis lakást kaptunk, hanem "Barcelona hangulatot". Sajnos a képeken nem látszik, de az ágy mögötti ablak valójában egy kis télikert jellegű zárt erkély, amit rattanbútorral rendeztek be. Kiváló helynek bizonyult a reggeli első kávé elfogyasztásához, valamint esti borozgatáshoz is....miközben csak bambultuk az utcán zajló életet és a szemközti pékség forgalmát (ahol aztán mi is rendszeresen reggeliztünk).
Ezzel a bejegyzéssel szeretném egy kicsit felhívni a figyelmet erre a remek csapatra, bízva benne, hogy másoknak is kellemes napokat szereznek. Ha legközelebb utazunk, mi biztosan náluk keresünk szállást!

Post Pinokkió (Pinotxo) Poszt

Hamarosan következik a "nagy" utazást követő nagy élménybeszámoló, csak még be kell szerkesztenem hozzá a közel 1000 darab képet, amit hat nap alatt Barcelonában készítettem.
Ígérem, nem teszem fel mindet!

Diéta, hogy többet ne diétázz - Blogszülinapi bejegyzés

Kipróbáltuk az Atkins-diétát, a Norbi-Update-et, az alacsony szénhidráttartalmú diétát, a Mayo Klinika diétáját, a 3-órás diétát (ez még nekem is ment), a Hollywoodi diétát (azaz túl kövér vagy a szerephez, gyere vissza ha anorexiássá váltál). Majd következett a kilencvennapos diéta, a 2 napos diéta (mely éppen 45 órával hosszabb az ideálisnál), az ausztrál diéta (hideg sör és pitehegyek), a vörösbordiéta, a szétválasztó diéta, a vércsoport diéta, a negatív-kalória diéta, a South Beach diéta, a kaliforniai diéta (szabadulj meg az agyadtól, máris vesztettél másfél kilót!)...
Aztán sorolhatnánk a tápanyagspecifikus diétákat: almaecet diéta, káposztaleves diéta, grapefruit diéta, görögdinnye diéta, ananász diéta, keksz diéta, csokidiéta, tojásdiéta.
Akkor mégis miért van az, hogy mégis kicsit khmmm... finomanszólva is ducik vagyunk?
Bár diéták jönnek és mennek, a lakosság össztömege gyakorlatilag nem változik (jó esetben), mert ezek 3, 48 órán vagy kilencven napon túl nem folytathatók, vagy legalább 200 napra lenne szükség, hogy látszódjon bármilyen eredmény.
Van egyáltalán olyan diéta, mely hosszú távon tartható, a valóságtól nem elrugaszkodott, finom étkekből áll és még jót is tesz nekünk? Talán nincs.Én mégis szavaznék egyre: a "Mediterrán diétára".
Ezt a diétát az ötvenes években egy amerikai orvos, Dr. Ancel Keys tette népszerűvé.
Maga a diéta olívaolajból, gabonából, hüvelyesekből, zöldségekből, gyümölcsökből, magvakből, halból és egy kis vörösborból áll, és sokkal kevesebb vörös húst és tejterméket tartalmaz, mint amit egy átlag nyugati civilizációban élő ember fogyaszt.
Kedvelem, mert nem büntet, nincsenek benne túlzások, nem táplálék-ellenes és nem antiszociális. De leginkább azért szeretem, mert egyszerűen remekül hangzik.
A tengerparti nyaralások, kellemes borozgatások, a lusta, gyümölcsből és joghurtból álló reggelik, grillezett halak és egy löttyintés oliva ízét idézi fel. És ez a diéta nekem is megy. Tényleg.
Ezen kívül meghosszabítja az ember életét, ezt több tanulmány is bizonyította már.
Természetesen ezt a diétát is támadják egyesek. Az ellenzők szerint nincs is ilyen diéta. A meditterán régióban 21 ország van (Tunéziától Törökországig), melyeknek igen sajátságos, egymástól eltérő konyhaművészete, klímája és kultúrája van, szóval az egész csak egy kispályás illúzió, melyet a táplálkozástani szakértők az olivaolaj promóciójára használnak.
Akkor lássuk mi történik ha maguk a mediterrán emberek felveszik az urbanizált életstílust, a kalóriában, fehér kenyérben, húsban gazdag, szupermarketek által diktált diétával?
Az Egyesült Nemzetek közleménye szerint a görök lakosság 75,6%-a túlsúlyos, 26,2%-erősen elhízott, és ezektől az adatoktól alig marad el Olasz- és Spanyolország.
Akkor a jövőben literszámra vedeljük a vörösbort, olivaolajat lötyköljünk mindenre, kuszkuszt zabáljunk és majd örökké élünk?
Sajnos nem.
A diétát nem izoláltan kell kezelni. Ez nemcsak egy diéta. Ez egy életmód. Azoké a szegény embereké, akik anno egész nap güriztek. Ha a tenger mellett éltek, halat fogtak, ha a hegyekben, akkor vaddisznóra vadásztak. Akár tetszett, akár nem, helyben termett hozzávalókból készített szezonális ételeket ettek, ami a lehető legkevesebbe került és adott annyi energiát, hogy másnap is ki tudjanak kelni az ágyból.
Bárhol vagy a világon, eheted a legegészségesebb kaját, ha egész nap a kanapén (uram bocsá íróasztal mögött) tespedsz a tv előtt, vagy a kocsiban nyomod be a napi betevőt miközben egyik helyről a másikra szaladsz, semmit nem ér az egész. Ki kell mozdulnod, ha tudsz veteményezz, ha nem, legalább a helyi piacon vásárolj, helyi termelőktől. Próbálj új recepteket és igen: FŐZZ magadra!
És ha itt az ebéd vagy vacsoraidő, akkor egyél tisztességesen, teríts meg, szándd rá az időt, hívdd meg a családod és a barátaid (de legalább a kollegáiddal menj ebédelni), hogy az egész egy laza, ráérős, társasági esemény legyen...szánj időt az evésre és szánj időt az emésztésre is.
De mit papolok én itt összevissza? Egyél amit jólesik, amikor csak jól esik. Ahhoz, hogy egészséges maradj mindig kelleni fog egy kis mértéktartás, ne légy mohó, étkezz változatosan, mozogj sokat és lehetőleg ne parázz túl sokat a súlyod, az egészséged és az egész átkozott dolog miatt. Ugyanis a szorongás sokkal többet árt, mind a kekszben lévő hidrogenizált zsiradékok.
És ha nem aggódsz mindenen, az jobban meghosszabbítja az életed, mint az olívaolaj.