Hízott kacsamáj sült őszibarackkal tokajis mártással

Bár mostanában pang a blogom, azért pénteken csak kivitt a kocsi, meg az alapanyaghiány a Bosnyákra. Mivel éhgyomorra voltam, első utam a réteseshez vezetett, ahol magamhoz vettem a szokásos meggyest (merthogy az a kedvencem). Közben beszélgettem a nénivel és valahogy arra terelődött a szó, hogy ő milyen jó kacsát is vett itt a héten. Állítólag 5,5 kiló volt, a mája benne meg 1 kg! Mindez kb 5000 ft-ért. Gyorsan beazonosítottam a lelőhelyet, megörültem, mert pont az a hentes, akitől egyébként is érdemes a baromfit venni (de gyöngytyúkot és libát mindenképpen). Sajnos, amire én odaértem, már csak "kis kacsákat" lehetett kapni, így csak egy 3 kilós darabot zsákmányoltam, de ennek a mája is közel 40 deka volt.
Itthon szépen szétporcióztam a madarat, a nyaka, meg a szárnya vége a belsőségekkel ment a fagyóba (egyszer leves lesz belőle), a testét egybehagytam, úgy fűszereztem be. Sütőzacskóban sütöm meg estére ehhez a libához hasonlóan, a máját pedig ma megebédeltük.
A receptet Joanne Harris inspirálta, de magyar alapanyagokra szabtam.

Hozzávalók 2 főételhez vagy 4-6 előételhez:
40 dkg hízott kacsamáj vagy libamáj (sütés előtt érdemes egy kicsit a tokajiban pácolni, sokáig viszont nem szabad, mert nagyon alkoholos íze lesz a májnak)
3 nagy őszibarack meghámozva és gerezdekre vágva
1 dl tokaji aszú
egy diónyi vaj
só, bors, szerecsendió

A vajat megolvasztottam, a vékony szeletekre vágott májat rövid ideig sütöttem (akkor jó, ha belül rózsaszín marad). A kisült májat egy tányérra szedtem, az őszibarackszeleteket pedig a forró zsiradékban mindkét oldalukon kissé átsütöttem. A visszamaradt őszibarackos-vajas keverékhez hozzáadtam a tokajit és mártás sűrűségűre beforraltam. Sóztam, borsoztam és egy kis szerecsendióval ízesítettem.
Tálaláskor a tányérra szedtem a barackot, tetejére tettem egy szép szelet májat, megszórtam Maldon sóval, és a mártással körítettem.

10 perc alatt kész lett, és kb. ennyi idő alatt el is tűnt a tányérokról.

Bélszín Rossini módra

Nálunk otthon sokszor ez volt az "ünnepi" étel. Nincs benne semmi flanc, mégis olyan különleges és harmónikus, hogy az ember nem tud vele betelni. Ma életemben először én is megkíséreltem elkészíteni, többé-kevésbé sikerült is.

Az egésznek a legnehezebb része a Madeira mártás. Ezzel a részével nem voltam elégedett. De hát így jár az, aki nem szánja rá az időt és a neten található lebutított változattal igyekszik reprodukálni azt, amit nem lehet. Én ma így csináltam, de legközelebb biztos másképp fogom. Nem lett rossz, csak nem az igazi. Mindent beletettem amit írt, a leves nem kockából volt, de meg sem közelítette az anyukámét...

A többi egyébként gyerekjáték: az ember előveszi a kis libamájat, felszeleteli és pár perc alatt kisüti. Majd ugyanebbe a serpenyőbe a már 5 napja érlelődő bélszínszeletek kerültek, most kivételesen szinte teljesen átsütöttem őket. Végezetül a gombafejeket pirítottam meg. Közben a tegnap vásárolt bagettet felkarikáztam, megpirítottam. Egy-egy szelet bélszínt, libamájat és gombát pakoltam a tetejükre, s egy-két kanálnyi mártással meglocsoltam őket. Jófajta vörösbort ittunk hozzá és jókat kacarásztunk Danikapitány első libamájélményém...Naná, hogy nem köpte ki!