2010. szeptember 6., hétfő

Mandulakrémes körtetartlet

Ennek a kis süteménynek apropóját az adta, hogy lehetőséget kaptunk Ízbolygóval egy kis reggeli csevejre a sütik kapcsán az MTV1 Nappali című műsorában.
A téma Magyarország kedvenc sütije, és ennek apropóján a mai magyar háziasszonykodás volt.
Úgy döntöttem, ősz révén egy mandulakrémmel alábélelt kis körtés süteményt készítek.
A recept igazi francia klasszikus, több változatot találtam rá a könyveimben. Aztán ahogy lenni szokott, mentem a fejem után....


A körtéket (kb egy kilónyi vilmoskörte) még előző nap készítettem el. Meghámoztam, félbevágtam és kivágtam a magházukat. Egy edénybe annyi vizet tettem, amennyi ellepi őket, belecsavartam egy fél citrom levét, és hozzáadtam egy félbevágott vaníliarudat. 5 percig főztem lassú forrásban, majd hagytam kihűlni a levében. ( A fotón látható fekete "kosz" nem más, mint vaníliamagvak :-)

Hozzávalók a tésztához (8 minitartlethez)
250 g liszt
170 g vaj
egy ek kanál cukor
1 tojás
1/2 ek víz
A hozzávalókból omlós tésztát gyúrtam, a hűtőben egy órát pihentettem. Két réteg folpack között vékonyra nyújtottam, majd kibéleltem vele a kosárkaformákat.

A dupla adag mandulakrém (Frangipane):
165 g mandula (lisztté őrölve)
165 g porcukor
135 g vaj
2 tojás
10 g keményítő
1,5- 2 dl habtejszín
A hozzávalókat összedolgoztam, míg egynemű krémet nem kaptam. Ebből a krémből tettem egy-egy evőkanálnyit a kosárkák aljára. A krém fele megmaradt, de holnap ebből tervezek mandulakrémes-mazsolás csigákat sütni. Hűtőben 36 órát simán kibír, de akár le is fagyasztható.
 Amikor a süteményhez kezdtem egy nagy szűrőbe alaposan lecsöpögtettem a körtéket, majd 2 mm-es szeletekre vágtam, amiket körkörösen (virágsziromszerűen) elrendeztem a mandulakrémen.

180 fokos sütőben kb. 40 percig sültek az én sütőmben.

Miután kihűltek, egy kis házi baracklekvárral átkentem a tetejüket.

9 megjegyzés:

Bianka írta...

Fenséges, gyönyörű

Limara írta...

Nagyon jól néz ki, és gondolom, milyen finom lehet! Remélem a műsorvezetőnek nem adtatok, főleg a pasinak, állandóan belebeszélt a mondandótokba:)

zazálea írta...

na, de mikor volt a műsor? ma?
megnézem az archívumban, hátha!
hogy a nyálam csorog, hagy ne ismételgessem önmagam... :o)

Cserke írta...

Nagyon csinos és gratula:)

Millie írta...

Ma reggel kb 10:40-kor

csicseriborsó írta...

Szép lett! Belgiumban almával csinálják és breughel a neve.

Névtelen írta...

Ez hihetetlen. Éppen mandulakrémes-szilvás pitét akartam csinálni, omlós tészta után kutatva néztem fel a blogodra, erre ez az első, ami megjelenik :D most már update-elt mandulakrémem is van :) köszi a receptet!

Ízbolygó írta...

Lájk!:)

cinnamon írta...

Meg lehet nézni valahol a videót online...?