2010. október 18., hétfő

Spenótos fetás omlett

Pont egy hónapja írtam az utolsó "rendes" posztot... Ennek több oka is van, amit egyelőre nem szívesen részleteznék itt, lévén ez elsősorban egy főzös blog.
Szóval főzzünk!
Mindig is hajlamos voltam rákattanni dolgokra, és szinte heteken keresztül azt enni. A jelenlegi kattanásom ez a spenót és feta kombináció, amit először 2000-ben kóstoltam New Yorkban. Addig előítéletből meg sem piszkáltam a spenótot, akkor azonban példát kellett mutatnom két kiskorúnak is...
És akkor jött a döbbenet, hogy DE HÁT EZ FINOM!
Mondjuk az amerikai gyerekeknek nem is a spenótfőzit akarták eladni, hanem egyből sajtos-spenótos rétessel kezdhették a barátkozást.

Na pont ez jutott eszembe a piacolás közben, mikor megláttam a gyönyörű, haragoszöld spenótot. Vettem is egy kilót, amit majdnem meg is bántam miközben leszáraztam, és átmostam ( ezt nagyon utálom).
Aztán salátacentrifugában alaposan "kifacsartam", majd egy kis olivaolajon megfonnyasztottam két gerezd fokhagyma társaságában. Hozzákevertem kb 30 dkg feta sajtot, sóztam, borsoztam.
Reggel omlett készült belőle, holnap pedig rétestésztába csomagolva, csinos kis háromszögekként végzi a maradék.

3 megjegyzés:

chriesi írta...

Istenien néz ki az omlett!

Névtelen írta...

Welcome back :)
Spenót bármikor jöhet, bármilyen mennyiségben.. egyszerűen imádom, bárhogy!! Csak az a baj, hogy olyankor 2 félét kell főznöm, mert a kisfiaimhoz még nem ért el a felismerés, milyen isteni is az! A Te Kapitányod megeszi? Főleg, ha ilyen "csúnya, fonnyadt levél" képében látja?

Üdv,
Nyestkutya

Millie írta...

Köszönöm!
Nyestkutya!
Dani mindig megkóstolja (imádja a tojást, és a rétest is), de hazugság lenne azt mondani, hogy ipari mennyiséget eszik belőle.
Mindenesetre nem zárkózik el olyan határozottan, mint én anno, úgyhogy én sikernek könyvelem el :-)