2009. november 3., kedd

Earl Grey teás csokimousse

Konzervatív vagyok a teákat illetően, az örök kedvencem még mindig az Earl Grey. Ezért is örültem nagyon tavaly télen, amikor felfedeztem, hogy a Lindt-nek kapható ilyen teás változata is.
A kombináció tuti befutó lett, ma csoki mousse formában készítettem.
Hozzávalók 2 személyre:
100 g minőségi étcsoki (én Valhrona Guajana-t használtam)
1-2 ek erős Earl Grey tea
2 tojás
1 dl tejszín
egy ek cukor
1/2-1 tk narancsvirágvíz (Culináris)

A csokoládét gőz felett megolvasztottam, hozzáadtam a teát. Kicsit hagytam kihűlni. Hozzákevertem a két tojás sárgáját, majd óvatosan a keményre vert tojásfehérjéket. Itt érdemes először egy kanálnyi mennyiséggel fellazítani a masszát, majd így hozzáadni a maradék habot.
Üvegpoharakba (koktélospohárban remekül mutat) szedtem és a hűtőbe pakoltam.

A tejszínt a cukorral és a narancsvirágvízzel összekevertem, majd kézi minihabverővel (Ikea gyerekkollekció :-) félkeményre vertem. A csokihab tetejére halmoztam, a tetejére csokiforgácsokat szórtam.

Megj:
Most, hogy már megettük, az a véleményünk, hogy ez így túl tömény. Így a közeljovőben kipróbálom Pierre Hermé alapreceptjét is, ami már első ránézésre is könnyebbnek tűnik.
Hamarosan folytatom a történetet...

Forrás: Olive 2009/10

1 megjegyzés:

Limara írta...

Szeretnék sorba állni érte! :))