2010. március 25., csütörtök

Panforte fagylalt és mindenféle egyéb dolog

Végre itt a tavasz!
A múlt hétvégén többek között sikerült rendbe hoznom a fűszerkertet az erkélyen. Az idén nem sikerült tárkonyt kapnom, viszont ültettem két különböző bazsalikomot (lilát és "rendeset"), többféle mentát (bors és fodor) és három különböző kakukkfüvet (közönséges, tarka levelű hegyit és citromillatút is) a megszokottak mellé. Roppant elégedett is vagyok az ültetvényemmel, mindennap kijárok nézegetni a fejlődést.

Konyhafronton viszont csak "pianissimo" mennek a dolgok, mert eltökéltem, hogy leadok jó pár kilót. Mivel orvosként szilárd meggyőződésem, hogy csak attól lehet fogyni, amit NEM eszünk meg, így igyekszem olyan dolgokat készíteni, amik nem visznek kísértésbe. Ez meglehetősen nehéz, főleg ha olyan programok színesítik az ember életét, mint főzőest a Soliereben, macaronsütés, Zila kávéház látogatás és még sorolhatnám. De hogy még így sem veszett fejsze nyele a dolog, azt a mérleg mutatja... a jelszó pedig a "lassan, de biztosan", valamint, hogy "minden fejben dől el".
Ha elérem az első kitűzött mérföldkövet lehet, hogy papír helyett ide vettem azt a kvázi diétát, amin élek. Nem mintha bonyolult lenne, olyan kb napi 1000-1200 kcal, vegyes, ésszerű táplálkozás. Semmi nincs tiltva, időnként még egy kis bor és süti is belefér, de azt másnap le kell "dolgozni". A mozgás is integráns része a dolognak, amit egyelőre úszás és gyaloglás formájában gyakorlok, mivel nincs kedvem 10 év múlva térdprotézisbe befektetni...

No de nem is erről akartam írni, hanem erről a szicíliai fagyiról, amit a macaronsütés apropóján kimaradó tojássárgákból készítettem. A recept kicsit karácsonyi ízvilágú és mint majdnem mindig, most is Chez Davidet dícséri. Én csak kicsit "lájtosabbra" vettem.
Nem mintha így diétássá vált volna :-D


Hozzávalók:
3 dl tejszín
100 g cukor
egy rúd fahéj
1/4 tk őrölt szegfűszeg
1/4 tk őrölt szerecsendió
500 ml zsíros tej
4 nagy tojássárgája
3 ek gesztenyeméz
egy nagy marék kandírozott narancshéj
kb 70 g pirított, szeletelt mandula.

A tejszínt összemelegítettem a fűszerekkel és a cukorral. Legalább egy órán keresztül hagytam állni, majd átszűrtem. A tojássárgákból sodót főztem a tejjel (lásd többi fagyirecept), majd hozzáadtam a fűszeres tejszínt és a mézet. Kihűtöttem, majd a fagyigéppel elkészítettem a fagylaltot. Az utolsó pillanatban a kész masszához adtam a narancshéjat és a mandulát.
Szerintem olyan gazdag ízvilágú, hogy kár lenne bármilyen öntettel elrontani.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nalam uj rendszer van, fekvotamasszal buntetek. Egy ilyenert 50 siman kijar, de lehet h egyik este bevallalom :-))))
Iza

Annie írta...

Annyira érdekes lenne igazi "pákosztos" kreativitással kiötölt-hatolt, valóban fogyókúrás recepteket olvasni...
"light" Annie

Vera írta...

Én nagyon szívesen olvasnám a fogyókúrás recepteket (is). Örülnék, ha megosztanád. :-)