2009. július 17., péntek

"Nyolc után" nem csak 35 fok felett

Az utóbbi időben amennyire lehet, egyszerű dolgokat főzök (mondjuk sárgabaracklekvár), esténként grillezünk, salátázunk... Valahogy nem sok ihletet és kedvet érzek a konyhai munkához. Ehhez képest ma vettem 4 kg T-bone steaket a hétvégi grillezéshez, és közkivánatra "A hamburgert" is be kell mutatnom. :-D
Persze mindenféle bogyós gyümölcs is a kosaramba ugrott a piacon (többek között egy kiló áfonya), így megint málhás szamárként sikerült hazaérni. Még jó, hogy a "drótszamaram" 1700 köbcentis :-D
Ezek után természetesen előkerült a jutalomfalat a hűtőből, ami ezúttal David Lebovitz verziója szerint készült:Hozzávalók:
2,5 dl tej (asszem én kicsit többet használtam)
5 dl tejszín (ebből csak 4 volt itthon)
80 g mentalevél
150 g cukor
5 tojás sárgája
egy marék étcsokilencse

Nagyon hasonlóan készül az eddigiekhez, csak itt 80 g mentát fel kell főzni 2,5 dl tejjel és ugyanennyi tejszínnel.
Egy óra állás után átszűrtem, majd hozzáadtam a cukorral kikavart tojássárgájához.
A katyvaszt kis láng felett besűrítettem, lehúztam a tűzről is beleöntöttem a maradék tejszínt.
Kihűtöttem, majd a fagylaltgépbe töltöttem. Amikor kész lett, műanyag dobozba szedtem és apróra vágott csokilencsét adtam hozzá.Aki kíváncsi Pierre Hermé mester verziójára, klikkeljen IDE!

8 megjegyzés:

Gabojsza írta...

Én is kééérek ! :-)))

Száva írta...

uhhh...rávetem magam az itthoni ronda-sárgabarack fagyimra és közben a tiédet nézem majd:)

Salsa Orsi írta...

ööööööööööööööö- mit csináltok ma délután? azaz 10 perc múlva???
:-) :-) :-)

trinity írta...

Elmentettem...
a 80 g, vajon van nekem annyi a bokron?:OOO
Hány levél, kb, nem tudod??? Jó sok szerintem....

Millie írta...

Trinity! Ez rengeteg menta! Nekem az összes belement, ami a bokron volt, de látszik is, hogy zöld a fagyi.
Ha nincs ennyi, nyugodtan tegyél pár csepp 100%-os fodormenta olajat a kihűlt fagyiba.
Valamint 120 g cukor is elég szvsz.

Névtelen írta...

Neked melyik változat ízlett jobban? Milyen különbség volt a kettő között ízben és állagban?
Anna

Millie írta...

Anna! Nekem ez sokkal jobban bejött.
Legközelebb viszont kevesebb cukrot fogok beletenni, és a csokidarabokhoz sem ragaszkodom majd.
Egyébként kicsit Gombóc Artúr vagyok: mindig az aktuális édességem a kedvencem :-D

Lívia írta...

Finom lett, de a 120 gr cukor is sok. Legközelebb jóval kevesebbet teszek bele. A csokidarabokhoz ragaszkodom. :)))