2009. szeptember 14., hétfő

Itt van az ősz! Szűzpecsenye roston zöldségekkel

Ugyan nem ezt a bejegyzést szántam mára, de az öcsémmel véghezvitt spontán ebédfőzés olyan jól sikerült, hogy muszáj megosztanom.
Azt sejteni lehetett, hogy a hús jó lesz, de nálam a zöldségek vitték el a pálmát, azok közül is a cékla. Mondom én, aki "ofisöli" nem szeretem a céklát. Jobban mondva a savanyított verzióért nem rajongok. Sütőben sütve jobban ízlett, de ez a serpenyőben sült az eddigi legjobb.

A recept végtelen egyszerű: Vettem két kis szűzpecsenyét, amit olajban, mustárban egy marék kakukkfűvel és négy gerezd fokhagyma társaságában bepácoltam. Másnap olajat forrósítottam egy nagy serpenyőben és minden oldalról körbepirítottam a husit. Ez amolyan füstölös, sercegős hadművelet, amit a legjobban utálok a konyhában (főleg azért mert utána nem győzök takarítani), de nem érdemes kihagyni.
Eközben kihalásztam minden zöldséget, ami a hűtő aljában kallódott. Szám szerint 6 bébicukkinit, 6-7 répát, 3-4 fiatal céklát. Ezeket megpucolgattam, felaprítottam. A répánál még gyakoroltam a faragóművészetet is, csinos kis hordócskákká alakítottam őket. (Megjegyzés: rettenes nagy az anyagvesztesége a dolognak, úgyhogy legközelebb alapléfőzéssel egybekötöm a dolgot.)
Mikor a hús megpirult, kerámiatálba szedtem, megtűztem friss rozmaringágakkal, zsályalevelekkel, vajat tettem a tetejére, sóztam, borsoztam és betoltam a 200 fokos sütőbe fólia alatt puhulni. Időnként locsolgattam is a saját levével.
A zöldségekhez kitöröltem a serpenyőt, friss olajat öntöttem bele, és pucoltam pár gerezd fokhagymát. Ebből kettőt megpirítottam olajon, majd mellédobtam a cukkinikarikákat. Több adagban készült el, ahogy fogyott az olaj, pótoltam, illetve a fokhagymagerezdeket is újítottam. A lényeg, hogy sose égjen meg a fokhagyma, időben ki kell venni.
Miután az utolsó cukkini is megsült, beledobtam a répákat és a felkarikázott céklát is a serpenyőbe, amolyan kísérletképpen. Kis lángon, időnként átforgatva szépen ezek is megpirultak, sőt a répa át is vette a cékla színét egy kissé. A cékla kifejezetten édes volt, a répa zsenge, a cukkini meg hagyományosan fokhagymás.
Az omlósra puhult husit ezzel a zöldségegyveleggel tálaltam.
Üdítően könnyű, zamatos étel!

1 megjegyzés:

Flat Cat írta...

Erősen megéheztem! ;)
Ebben minden van, amit szeretek! :)