Nem szokásom étteremkritikákat írni, de a Csalogány 26-ról olyan ellentmondásos véleményeket hallottam idáig, hogy muszáj volt elmenni, kipróbálni és elmesélni, hogy nekünk milyen élményben volt részünk.
Két nappal előre foglaltuk a négy fős asztalt, az étterem egyébként telt házzal ment csütörtök este.
A séf üdvözlete, a házilag pácolt makréla, mindenkinek nagyon ízlett.
Előételnek gévagombás borjúmirigyet kértünk és malacterrint. A pácolt taplógomba ehetőnek bizonyult, szépen volt tálalva, ennek ellenére semmilyen katartikus élményt nem váltott ki. A borjúmirigy dettó.
A
malacterrinben viszont benne volt minden, ami ebben a műfajban benne kell, hogy legyen: remegős, ízes, kellően zsíros, omló hús, amit szépen ellensúlyozott a mellé adott saláta és a finom rusztikus kenyér. Már ezért megérte eljönni!
A férjem kért még egy második előételt is: laskagombalevest. Ízre nagyon jó, tálalásában elképesztően rossz leves érkezett. A laskagombaleves egyébként sem a legfotogénebb étel, de hogy egy vizespohárban érkezett, az mindent alulmúlt. Ha valamit javasolhatnék, akkor ezt a tálalást sürgősen betiltanám!
Főételnek szopós malac húsát kértünk káposztával, tejesbárányt spéclivel, illetve szürke tőkehalat spenóttal. A hal tökéletes volt a maga egyszerűségében, a húsok pedig omlósak, ízesek, és rózsaszínűek voltak, valamint mindkét köret remekül passzolt az ízükhöz.
A "ház ajándéka" desszerten jót mulattunk. A csokoládékrémre rétegezett sárgadinnye (?)zselé és bodzahab kompozíció csokoládérésze anyukám csokoládéfagylaltjának ízét juttatta eszembe (ez egyébként bók), a zselé finom, a bodzahab pedig kellemesen intenzív volt. Nagyon elemezni nem tudtuk, mivel egy kupicányi volt az egész, de összességében tetszett.
Desszertnek én egy csokitortát választottam curryfagylalttal. Azt kaptam, amig vártam: kellemes állag, finom harmónia.
A fiúk kipróbálták a
kecskesajtkrémet epersorbettel és spárgahabbal. Ez olyan kivételesen finomnak bizonyult, hogy rögtön kértünk belőle még egy adagot. A három összetevő külön-külön is hibátlan volt, de együtt valami fantasztikus élményt adott, különösen a mellé választott borral.
A legvégén kiérkező petit fours-ra már nem maradt kapacitás. A madeleint kóstoltam, ami nekem túl száraz, tömör és ízetlen volt, a kókuszosból csípett morzsa pedig túl édes.
És akkor egy rövid megemlékezés arról, amit mások kifogásoltak és amitől én is tartottam:
-sehol, senki nem dohányzott
-az asztalterítők patyolattiszták voltak
- egyik tányér sem hagyott fekete kört maga után
-a pincérek nagyon figyelmesek voltak, szorgalmasan töltögették után a kenyeres tányérainkat, vizespoharainkat
-pincérünk folyékonyan beszélt mind angolul, mind franciául, így külföldi barátunk is otthon érezte magát
-az ételekről szívesen és sokat beszéltek, a spárgahab receptjét még kérésünkre meg is osztották
- a sommelier hölgy nagyon kedvesen segített kiválasztani minden ételhez a megfelelő bort
- mivel belga barátunk oda volt a rusztikus bagettért a végén (utolsónak távoztunk) kaptunk egy bagettet a ház ajándékaként.
Összességében: remekül éreztük magukat és finomakat ettünk. Bármikor szívesen visszatérünk!
A másik dolog ami az elmúlt hónapban nagyon megvidámított, hogy a fiatalúr azzal jött haza, hogy szeretne kenyeret dagasztani. Mostanában (hála a pásztói kenyérlisztnek) nagyrészt magunknak sütjük a kenyeret, főleg ha bagettre, pitára vagy ciabattára fájdul meg a fogunk.
