2010. július 19., hétfő

Citromos pite a meghallgatásra és a NYERTES

Ma reggel kosaramba raktam négy ilyen citromos pitécskét (tartalette) és elindultam a TV Paprika stúdiója felé, a cukrászverseny meghallgatására. Azt sejtettem, hogy lesz mezőny, de hogy ilyen rövid időn belül ilyen jó fej és szakképzett emberekkel fogok megismerkedni, arra azért nem számítottam. (és akkor még nem is említettem, miket kóstoltam!)
Maga a meghallgatás barátságos beszélgetésként zajlott, voltak kételyeim, melyeket sikerült a szervezőknek rövid időn belül eloszlatniuk.
Akármi is lesz ebből, én jól éreztem magam. Remélem a további jelentkezőknek is kellemes élményt nyújt a meghallgatás, a jövőbeli bekerülőknek pedig tiszta szívből drukkolok!

A pite receptje nem túl bonyolult, részletekben, kisebb módosításokkal minden szerepelt már itt a blogban is.



Pate brisée:
250 g liszt
50 g darált mandula
175 g vaj
20 g cukor
1 tojás
fél ek víz
Ezeket gyors mozdulatokkal összedolgoztam, majd két folpackréteg között kinyújtottam. Óvatosan belesimítottam a mini piteformákba, a nyújtófát a tetején végiggörgetve levágtam a lelógó tésztaszéleket. A formát nem vajaztam külön ki, csak egy kis négyzet alakú sütőpaírt vágtam az aljába, a tésztában lévő vaj bőven elég, hogy ne ragadjon le.
200 fokos sütőben aranybarnára sütöttem (a sütés első felében babbal lesúlyozva a tésztát)

 "Tízperces" lemon curd:

Egy nyeles lábasban összemérem a következőket:
4 egész tojás
4 tojás sárgája
150 g cukor
150 g vaj
250 ml citromlé

Egy tál felé kikészítem a nagyméretű, nagyon sűrű szövésű szűrőmet (direkt erre vettem a héten) és elsütöm a rajtpisztolyt.
Habverővel folyamatosan kavarva közepes lángon melegíteni kezdem a keveréket, közben nagyjából egyneművé is válik a massza. Ahogy a vaj teljesen felolvadt érdemes nagyon figyelni. Az addig tojássárgája színű egyveleg elkezd sűrűsödni és kivilágosodik. Ahogy kavarás közben tartani kezdi a formáját (neadjisten egy-két kis tojásfehérjecseppet látunk kifehéredni a masszán belül) kész is van. Ekkor beleborítom az előkészített szűrőbe és egy habkártya segítségével átpasszírozom.

A kihűlt curdot betöltöttem a szintén kihűlt tésztakosarakba.

Végezetül  elkészítettem a tojáshabot "olasz módra":
3 tojásfehérje
130 g cukor
40 g víz
25 g frissen csavart citromlé
1/2 tk borkő

A tojásfehérjéket a robotgép keverőtáljába tettem.
A cukorból kivettem 1,5 evőkanálnyit, a többit egy nyeles lábasba öntöttem, és hozzáadtam a vizet valamint 1 ek citromlevet. Folyamatosan keverve felforraltam, majd takarékra vettem a lángot.

Közben felvertem a fehérjét közepesen sebességgel. Amikor habossá vált, hozzáadtam a borkőt, majd mikor már puha hullámokat kezdett vetni, hozzáadtam a három evőkanál cukrot, maximálisra állítottam a sebességet és kemény habbá vertem.
A cukorszirup alatt ismét feltekertem a lángot és addig főztem, amíg 120 fokos nem lett. Ezt hívják angolul "firm-ball stage"-nek. Igazából nem is kell hőmérőzni, abban a pillanatban éri el a cukor ezt, amikor megjelenik a karamellszín és keménnyé válik a massza.

Én itt nem követtem a könyv utasításait, hogy áttöltsem egy üvegedénybe a szirupot és úgy pancsoljam bele, hanem egyből a tojáshabhoz adagoltam kb 3-4 adagban, úgy, hogy minden egyes adag után 5-6 másodpercig gyorsan keverte a gép a habot. Azért nem érdemes járó motor mellett folyamatosan csurgatni, mert ha a habverőfejre kerül a szirup, akkor azonnal a tál falára veri a gép, ami rögtön odaköt.
Ha valaki kézi mixerrel dolgozna az megpróbálhatja folyamatosan adagolni, csak vigyázzon arra, hogy ne tartsa a sugárba a mixer fejét. Közepes sebesség mellet még két percig verjük a habot, közben adjuk hozzá a maradék két ek citromlevet.

Ezután más dolgunk nincs is, mint hogy előmelegítsük a sütőt 260 fokra és szépen rákenjük a habot a pitécskék tetejére.
Kb. 3-5 percig sütjük, úgy hogy a sütő mellett ülünk és figyeljük, mert nagyon hamar barnul!
Szobahőn vagy hűtve tálaljuk!

És végezetül, de nem utolsósorban kihirdetem a 2010-es júliusi GoodFood nyertesét:
Összesen 41 komment érkezett a blog jelenlegi fizimiskájával kapcsolatban (amit mindenkinek köszönök!!!), amiből a férjem (akit ez esetben véletlengenerátorként működött közre) a 3. kommentelőt, azaz LIMARA-t választotta!

Drága Limara!
Gratulálok és légy szíves írd meg postacímed, hogy minél előbb feladhassam a "nyereményed"!

8 megjegyzés:

Limara írta...

nagy örömmel olvastam, hogy jelentkeztél a TV Paprika válogatására, az ujjam keresztben, szorítok Neked! És a poszt végén még egy meglepetés! nagyon köszönöm!:))

zazálea írta...

Meglepetés, majd mesélj róla a hétvégén!

Andi/cuki írta...

Hajrá, szurkolok, ez a süti finomságos lehet!:-))

Moha írta...

Szurkolok neked! Citromos kosárka finom és szépséges!

Unknown írta...

Nagyon szépek lettek a fehérjecsúcsok! Sok szerencsét a cukrászműsorhoz, szurkolok ;)

kicsi vú írta...

Hú, ez nagyon izgalmasan hangzik. A süti meg gyönyörű és nagyon guszta!
Kíváncsi vagyok a fejleményekre!

renard írta...

A hétvégén megsütöttem a citromos-csokis pitét egy korábbi posztból, fantasztikus lett! A citrom curd ezentúl az első számú nyári édesség lesz nálunk :) Köszönöm.

mandy tarragon írta...

Hajrá, szurkolok neked :) A süti csodás.