2009. június 1., hétfő

Rebarbarás eperdzsem

Az idei első lekvárom szigorúan "limitált mennyiségben" készült.
Azaz 5 pici (2dl-es) üvegnyi. És ennek oka prózai: 40 dkg rebarbaránál többet nem találtam vasárnap a Bosnyákon. :-(
Na de kesergés helyett jöjjön inkább a recept, ha valakinek kedve és szerencséje lenne kipróbálni eme klasszikus párost:
Hozzávalók:
30 dkg apróra vágott, hámozott rebarbara
60 dkg átmosott, feldarabolt érett eper
45 dkg cukor
Oetker 1:2 zselésítő

A hozzávalókat összekevertem és egy óráig állni hagytam.
Nagy lángon, folytonosan kevergetve kb. 5 percen keresztül főztem, majd "steril" üvegekbe szedtem. A tetőt rácsavartam, az üvegeket pedig fejre állítottam 5 percre. Ezután egy éjszakára száraz dunsztba kerültek, másnap reggel pedig teszteltük az egyik üvegcsét.
Isteni!

Ezen kívül "sima" eperlekvár is készült, 5 nagy üvegnyi. Itt is az 1:2 arányban használtam cukrot:epret, ami kicsit túlzásnak bizonyult. Bár biztos vagyok benne, hogy ez is hamar el fog fogyni natúr joghurtok és palacsinták ízesítésére, legközelebb az 1:3 aránynál maradok.

A tavalyi rebarbaralekvárom gyömbérrel készült, itt olvashattok róla.

9 megjegyzés:

lúdanyó írta...

Pont ilyet kerestem! Igaz közben a rebarbarát felhasználtam és epret sem vettem végül :) Na de majd ezen a héten!!

Millie írta...

Lúdanyó! Csak javasolni tudom a kipróbálást!
Hol veszed a rebarbarát?

szepyke írta...

Ez a rebarbara egy ritka állatfaj lehet, mert én sehol nem kapok... Ha rákérdezek, úgy néznek rám, mintha UFO lennék. Pedig tavaly még az Auchanban is láttam, pedig annak kimondottan béna zöldséges része van... Én szerintem lemaradok idén a rebarbaráról, pedig milyen finom lehet ebben a lekvárban is.. :((

lúdanyó írta...

A MOM-nál a biopiacon szombatonként van, de vettem már a Fény utcai piacon is tavaly. Idén még ott nem néztem. De kalandra fel! Addig nem nyugszom, amíg nem kapok rebarbarát :)

chilii írta...

én a gyömbéresedet akarom kipróbálni :) a hétvégi eső úgyis új lendületet ad a rebarbarának a kertemben! :)

szepyke írta...

Lúdanyó! Menjünk együtt? :))

Limara írta...

Nekem is ez a kedvencem!Az enyém is készen van,de még akarok csinálni a héten! :))

Ági, aki főz írta...

Tavaly minden tele volt rebarbarával, idén meg sehol. Azt hiszem két éves növény, ez lehet a gond.

Majd kukkants be ide majd: http://balatonigbt.blogspot.com/

melcsilla írta...

Millie, megcsináltam én is!
Tervbe vettem még egy sima rebarbara dzsemet is, kolléganőm lett a beszállítóm:)
Lehet, hogy ez epresbe több rebarbarát kellett volna tennem, mert az eper íz erősen dominál benne.