Kis sütemény nagy hagyományokkal: Isler

Kinek mi a tipikus karácsonyi süti, ezen nem érdemes vitázni. Nekem például nincs kedvencem, vannak viszont korszakaim. Nem csak karácsonykor. Ilyenkor hajlamos vagyok orrvérzésig ismételni a nagy kedvencet, aztán soha többé. Jelenleg például így vagyok a stollennel. Most esszük a másodikat, hármat már csináltam ajándékba, és még sütnék egyet. De nem fogok, mert talán az lenne az utolsó, és annál jobb a recept.
Islert két éve csináltam először, karácsonykor. Az én islerem abban tér el az eredeti (mandulás) verziótól, hogy apukám kertjében termett mintegy 3 kilónyi mogyoró egy részéből készült. A nyáron főzött szederlekvárral és Vicus barátnőm anyukájának meggylekvárjával (ugyanis a második adagba, már nem jutott szeder) kentem meg.
Egyetlen nagy hibája van: a "kopásállósága" kritikán aluli...

Hozzávalók:
280 g liszt
280 g vaj
150 g darált mandula
140 g porcukor
egy ek rum
csipetnyi só

Ezeket gyors mozdulatokkal összegyúrom és beteszem a hűtőbe dermedni. Kb. egy óra múlva 3 mm vastagra nyújtom és kiszaggatom őket. Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem és 175 fokon 10-12 perc alatt világos aranybarnára sütöm őket.
Mikor kihűltek, kettőt-kettőt összeragasztok egy kis szeder (málna vagy meggy) lekvárral és olvasztott étcsokoládéba (kb. 200 g) mártom őket.
Most következik a legnehezebb része: pár napra jól el kell dugni őket valami hűvös helyre egy jól záródó fémbobozban, hogy összeérjenek az ízek.
Az egyik legjobb aprósütemény a világon.
Nesze neked Nigella!