2008. augusztus 26., kedd

Mentás húsgolyók humusszal és pitával

Még mindig tart a Nigella teszt nálam, legutóbb ez készült. Talán kicsit macerásnak hangzik, de jó időzítéssel viszonylag hamar megvan. Pedig még a pitát is magam sütöttem és a csicseriborsót is főztem.

Hummusz:
Természetesen már előző nap tudtam, mit akarok főzni, így beáztattam fél kiló csicseriborsót 24 órára. Másnap fél óra alatt puhára főtt. Ekkor kivettem a felét, turmixgépbe öntöttem. Hozzáadtam fél pohár olivaolajat, egy citrom levét, sót, borsot és fél pohár tahinit és némi főzőlevet. Összeturmixoltam, kóstolgattam, tettem még hozzá tahinit és főzőlevet, amíg olyan nem lett, ahogy mi szeretjük. Ekkor félretetettem egy tálban.

A pitának szánt két teáskanál porélesztőt egy pohár meleg vízben kis cukorral feloldottam.
Az élesztős keverékhez egy teáskanál sót és annyi lisztet adtam, hogy jól gyúrható tésztát kapjak (mint pl. a pizza) és elkezdtem dagasztani. Majd kiolajozott tálban félretettem kelni.
Mikor a tészta a duplájára kelt, bemelegítettem a sütőt 220 fokra. 4 lapos korongot készítettem. Durumliszttel megszórt tepsikbe tettem őket.Légkeveréses sütőben kb 10 perc alatt megsültek.

Húsgolyók:
Hozzávalók:
50 g bulgur (forró vízben 30 percig áztatva és leszűrve)
1/2 kg darált sovány marha vagy bárányhús
4 tk szárított menta
4 tk szárított oregánó
1 gerezd fokhagyma összezúzva
1 citrom reszelt héja
A hozzávalókat összekevertem és hagytam kicsit állni. 10 perc múlva diónyi húsgolyókat formáztam és tálcára téve 20 percig pihentettem őket. Egy nagy hússütő edényben olajat forrósítottam és pár perc alatt megsütöttem a húsgolyókat, majd papírtörlőre szedtem, hogy minden felesleges olajtól megszabaduljak.

A szendvicseket összeállítása már gyerekjáték volt. A piták szélét levágtam, belülről megkentem humusszal. Pakoltam beléjük húsgolyókat, paradicsomot, lilahagymát, friss mentalevélkéket, joghurtot. Igen finom ebéd lett.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jaj, humusz! Annnnyira szeretem! Mindig kérek a törököknél, ha van. Különösen jó az Operával szemben, a Szerájban.
De a tied biztosan jobb. Már az összetevők felsorolásánál elérzékenyültem. Ugye csinálsz majd nekem egyszer humuszt? :)