2008. augusztus 3., vasárnap

Kesudiós csirkecurry

Nehéz a dolga az embernek, ha fűszeres curryre vágyik és nem szeretne külön főzni a 17 hónapos gyerekének. Gondoltam én. Aztán Nigella bebízonyította, hogy nem is.
Enyémgyerek ugyanis falta.

Hozzávalók:
3 ek mogyoróolaj
2 kis fej felaprított vöröshagyma
egy 2 cm-es gyömbér lereszelve
1 gerezd fokhagyma (reszelve)
2 kisebb erős zöldpaprika kimagozva és apróra vágva
1 tk kurkuma
1 tk őrölt kömény
1 tk őrölt koriander
4 dl kókusztej
2 és fél dl erős húsleves
4 kardamon
1 kg csirkemell apró kockákra vágva
200 g vékony zöld zöldbab pár centis darabokra vágva
125 g kesudió
3 ek tejföl (én elfelejtettem beletenni)
1 kis csokor friss korianderzöld apróra vágva

A barátnőm akitől a könyvet kaptam kölcsön tud főzni. És szereti Nigellát. (Kezdem belátni, hogy a nem két egymást kizáró dologról van szó.) Szerinte egy titka van: nem kell mindent szentírásnak venni, hanem józan ésszel, normál hozzávalókból kell készíteni a receptjeit és akkor működnek. Én megfogadtam. Az alapanyagokon nem változtattam, csupán a technikán.

Tehát azzal kezdtem, hogy a csirkemelldarabokat egy kanál liszttel megszórtam, sóztam, borsoztam és szépen aranybarnára pirítottam. A kisült húsokat egy tálra halmoztam és a visszamaradó olajos pörcön kezdtem dinsztelni a hagymát.
Pár perc múlva hozzáadtam a gyömbért, fokhagymát, erőspaprikát, köményt, koriandert, kurkumát és kavargatva pirítottam egy percig.
Kókusztejem nem volt, csak porom. Viszont volt 7 deci húslevesem. (Ekkora üvegekben tárazom be ugyanis a fagyasztóban). Gondoltam egy nagyot és ebben oldottam fel a kókusztejport és zúdíottam a fűszeres alapra. Hozzáadtam a kardamont és a zöldbabot, valamint az elősütött húst.
Felforraltam, majd lassú tűzön addig főztem, míg a bab meg nem puhult.
A végén hozzáadtam a pirított kesudiót és basmati rizzsel tálaltam.

2 megjegyzés:

Mamma írta...

A lányomnál két ázsiai étel van, amit hajlandó megenni. Ez az egyik:-))
Egyébként nem baj, hogy kifelejtetted a tejfölt, nem szoktak beletenni, ellenben sűrű joghurt nagyon jó bele!

chriesi írta...

Ki fogom én is próbálni, jó ürügy kesudió vásárlásra. :)